Grundtvig Program

Szerződésszám:13/0030-G/1172

A Grundtvig program célja, hogy európai együttműködési tevékenységek révén elősegítse a felnőttoktatás európai dimenziójának kialakulását. A felnőttoktatás minőségének és hozzáférhetőségének javításával a Grundtvig program hozzájárul ahhoz, hogy a felnőtt tanuló teljes értékű, aktív tagja lehessen a társadalomnak, bővüljenek a más kultúrákról szóló ismeretei, életminősége, és munkaerő-piaci esélyei javuljanak. A program elsősorban a szakmától független, általános ismeretek oktatását tűzi ki céljául.

A Grundtvig program keretein belül alapítványunk öt másik közös érdeklődésű európai partner szervezet működik együtt „E-Rurality” néven, mely a helyi régiók fejlesztésének támogatását tűzte ki célul. A projekt célja a vidéki területek foglalkoztatással és a vállalkozások IT lehetőségeivel kapcsolatos tudás fejlesztése, a digitális készségek erősítése és az e-témák iránti pozitív viszonyulás erősítése. 2013-2015 között kerül sor a francia, cseh, angol, spanyol, lett és magyar jógyakorlatok megosztásának tanulmányútjaira. A nálunk rendezett magyar állomáson olyan témákat érintettünk, mint például a megváltozott munkaképességűek és hátrányos helyzetű településen élők távfoglalkoztatása, az online támogatás a vállalkozásfejlesztésben, segítségnyújtás a felnőttképzésben akadálymentes online felületeken, a cloudoffice, homeoffice a gyakorlatban, vagy az offline akadálymentes tréning és egyéb felnőttoktatási módszerek megismerése.

A Magyarországon megrendezett állomásról francia vendégeink (Afocal) készítettek egy bemutató filmet:

 

A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány tevékenysége a Grundtvig programban:

Tanulmányutak során európai jógyakorlatok megismerése 6 országban (Franciaország, Csehország, Anglia, Spanyolország, Lettország, Magyarország) 2013-2015-ben.

Témák:

– megváltozott munkaképességűek és hátrányos helyzetű településen élők távfoglalkoztatása
– szociális önfoglalkoztatás Magyarországon
– online támogatás a vállalkozásfejlesztésben, segítségnyújtás a felnőttképzésben akadálymentes online felületeken
– olcsó és hatékony kommunikációszervezés saját honlapokon,
– újmédia menedzsment
– hellowork.hu internetes portál kiterjesztése partnerszervezetek országaiban
– online akadálymentes felnőttoktatás
– szociális önfoglalkoztatás
– cloudoffice, homeoffice a gyakorlatban
– online irodák működése
– távmunkára ösztönző, munkahelyi akadálymentesítő programok
-offline akadálymentes tréning és egyéb felnőttoktatási módszerek megismerése

Előadások:

Rehab (angol .pdf)
Nora network (angol .pdf)
Grundfos introduction (angol .pdf)
NRSZH (angol .pdf)
Munkaugyi kp (angol .pdf)
Larke (angol .pdf)
Hatpottyos (angol és magyar .pdf)
Eselyiroda (angol .pdf)
Fecskepalota (angol .pdf)

 

Összefoglalók:

A projekt Facebook oldala
A projekt hivatalos blogja
A záró tanulmány e-guide-ja, magyar nyelven
A záró tanulmány e-guide-ja, angol nyelven

A projektet az Európai Bizottság támogatta.
Az oldalon megjelentek nem szükségszerűen tükrözik az Európai Bizottság nézeteit.